Fehér Károly – gyártásvezető
– Mióta vagy gyártásvezető és milyen fontosabb produkciókban dolgoztál korábban?
– Az első filmem gyártásvezetőként az 1993-ban, Gothár Péter rendezésében készült A részleg volt. Azóta több film készült a közreműködésemmel. Legutóbb Gulyás Gyula Fény hull az arcodra című filmjében, amit a 2002-es szemlén lehetett látni. Előtte Simó Sándor Franciska vasárnapjai és Sólyom András Érzékek iskolája című filmjében dolgoztam.
– Mi ragadott meg a Kontroll filmtervében, amikor először tudomást szereztél róla? Mi jelentett számodra kihívást benne?
– A forgatókönyv az első olvasás után megtetszett, mindamellett hogy komoly fenntartásaim voltak a történet megvalósíthatóságával kapcsolatban. Épp ez vált később a legnagyobb vonzerővé számomra. A kihívás, hogy hogyan lehet egy egész estét játékfilmet ilyen körülmények között elkészíteni. A metró, a földalatti helyszínek, a mind időben mind térben jelentkező kötöttségek és az ezzel járó nehézségek. Többek között ezek voltak számomra a vonzó körülmények, melyek miatt a kezdeti ódzkodás után végül is elvállaltam a filmet.
– Mi az, ami bevált és mi az, ami nagyon másképp alakult, mint ahogy elképzelted?
– Bevált az az elképzelésünk, hogy a filmet kizárólag egy pontosan megtervezett gyártási terv szerint lehet leforgatni, amely nem teszi lehetővé a legkisebb csúszást sem. A rendelkezésre álló napi forgatási idő napi öt óra, éjjel fél 12-től reggel fél 5-ig tart, ez az az intervallum, amikor a forgalom szünetel. Ez drámaian rövid idő a szokásos 12 órához képest, hibázást, ismétlést nem tesz lehetővé. A BKV vezetősége és egész apparátusa szerencsére partner volt, lelkesen és főként pontosan segítették a munkánkat. Egyetlen alkalom sem volt, hogy valami ne lett volna ott időben. Így szerencsére elkerülhető volt, amitől leginkább tartottam, hogy a forgatás lassabban megy, mint ahogy azt terveztük és elkezdjük magunk előtt tolni az anyagot. A BKV reakcióideje minimum 2 nap, ez vonatkozik mind az új igényekre, mind a lemondásra is, így minden csúszás borzasztó probléma lett volna. Természetesen a rendező, az operatőr és a színészek felkészültsége, illetve a stáb hozzáállása, önfegyelme is szükséges volt a terv betartásához.
– Számodra mi volt a legnehezebb, legrémesebb pillanata a forgatásnak?
– Volt egy balesetünk: az egyik színészünk, Nagy Zsolt, egy bonyolult, több állomást is érintő, nagy statisztériás jelenet elején, amit két napig terveztünk forgatni, megsebesült. Nimródot nagyon megviselte a helyzet, a stáb egy része hajnalig várta Zsolt visszaérkezését a kórházból, rossz este volt. Azt a napot és a következőt is le kellett mondani, mindez leállás, Karácsony előtt. Ez szívesen megúsztam volna, de nem rajtunk múlt. Nem felelőtlenségből történt, hanem egy szerencsétlen véletlen folytán.
– És mi volt számodra a forgatás legviccesebb pillanata?
– A legviccesebb pillanat az első olyan felvétel volt, amikor az öt ellenőr egyszerre szerepelt egy jelenetben. Ülnek öten együtt a padon, mint egy vert sereg, köpdösik a szotyolát meg a fogaikat, mert a szurkolók megverték őket. Fergeteges volt. Olyan improvizációba kezdtek, hogy az egész stáb hangosan röhögött, úgy kellett odébb tolni az embereket.
Janicsek László – rendezőasszisztens
– Mióta vagy rendezőasszisztens és milyen fontosabb produkciókban dolgoztál korábban?
– Magával a filmgyártással elég korán kezdtem foglalkozni, úgy 1984 körül, de akkor még a régi rendszerben gyakornokéveket kellett eltölteni: másodasszisztens lett az ember, majd idővel első asszisztens. Szabó Istvánnal dolgozom rendszeresen, minden Magyarországon készülő filmjében részt veszek, de forgattam sokat Tímár Péterrel, Gazdag Gyulával és Rózsa Jancsival is.
– Mi ragadott meg a Kontroll filmtervében, amikor először tudomást szereztél róla? Mi jelentett számodra kihívást benne?
– Azt gondolom, hogy az, amit mindenki izgalmasnak talált: hogy 40 éjszaka, lent a metróban, egy olyan helyszínen, ahol az én szempontjaim szerint nagyon figyelni kell, hogyan lehet megelőzni a balesetveszélyes helyzeteket. A felvételvezető kollégámmal együtt hosszú csatákat vívtunk a BKV szakembereivel, hogy meggyőzzük őket: itt minden rendben lesz, minden jó lesz, és meg fogunk birkózni minden nehézséggel. Így is lett, végül sikerült is, jól ment minden. Nagy, merész vállalkozás volt 40 napon keresztül éjszaka dolgozni egy olyan üzemben, ami életveszély. Még ha a munkaidő le is rövidült nekünk 5 órára, mert ugye csak a zárás ideje alatt tudtunk forgatni.
– Mi az, ami bevált és mi az, ami nagyon másképp alakult, mint ahogy elképzelted?
– Hát, körülbelül, úgy alakult minden, ahogy elterveztük. A csúszás, tehát az, hogy 2003-ra is át kell jönnünk, nem volt benne az eredeti tervben. Meglepett, hogy bár én a napi csúszásokra számoltam többet, a napi anyagot mégis csak sikerült minden egyes esetben abszolválni. Meglepett, hogy tudtuk tartani azt a tempót, amit magunknak diktáltunk.
– Számodra mi volt a legnehezebb, legrémesebb pillanata a forgatásnak?
– Hát a legnehezebb pillanat minden esetben az, amikor sok emberrel, sok statisztával kell együtt dolgozni, ami ebben a filmben különösen a helyszín okozta nehézségek miatt volt problematikus. Amikor három napon keresztül 200 emberrel, tűzokádókkal, táncosokkal, jelmezesekkel forgattuk a bulijelenetet a Ferenc körúti állomáson, attól nagyon tartottam, de hál’ istennek az is jól lement, nem történt váratlan vagy rendkívüli esemény, ami megkeserítette volna a dolgot.
– És mi volt számodra a forgatás legviccesebb pillanata?
– Nem tudom pontosan, mert nagyon szórakoztató volt az egész, de talán ami a legjobban megragadt, az az, amikor a hőseink az első ellenőrzési napon vesznek részt. Emlékszem egy jelenetre, Mucsi Zoli és Badár Sanyi egyik párbeszédére, ahogy ellenőriznek egy utast, miközben hozzák a szokott formájukat, remekül improvizálnak. Fantasztikus volt, ahogy az a két pofa egymást hergelte. Olyan elementáris erővel hatott mindenkire, emlékszem, görnyedtünk a röhögéstől. Persze nem lehetett mégsem röhögni, mert felvétel volt, de utána kirobbant mindenkiből.